Prológus
A suliban mindig csúfoltak, szemüveges voltam, magas és túl vékony. A hajam száraz fénytelen és rövid volt. Arcom vörös, pattanásos. Sőt még a drót is ott virított a számban ami helyrerakta a fogaim. A "stréber" szót is sokszor halottam magamon, mindig kitűnő voltam és mindent jobban tudtam mindenkinél. Ez zavarta az embereket és emiatt kitaszítottak. Sehová nem illettem be. Még az apámat is bolondnak nevezték. Anyám meg már 6 éves koromban lelépett egy másik csávóval mert szerinte a férje nem normális. Talán igaza is volt. Apu tudós és sok hülyeséget kitalált már de roppant okos. Amikor hazaértem mindig neki segítettem a munkáiban. Miután 12 évesen ösztöndíjat ajánlottak nekem az államok egyik legjobb egyetemének orvosi karára gondolkodás nélkül elfogadtam. Tudom, hogy szokatlan ilyen korban egyetemre menni, de ahogy én is és mások is gondolták túl fejlett az agyam az általános iskolai kabaréba. Az egyetemen titkosított kísérleteket végeztünk a mutációval kapcsolatban. Emberi és állati DNS-t kereszteztünk, gyógyíthatatlan betegségekre kerestünk gyógymódot, megválaszolatlan kérdésekre válaszokat. De egy nap valami elromlott és az egész katasztrófába torkollott. 16 évesen el kellett jönnöm onnan nem bírtam. Valami szörnyűség történt, szörnyűbb amit elképzelni tudtunk. A gyógymód helyett egy olyan betegséget teremtettünk amit még az emberiség nem látott. Az épületet karanténba kellett venni és egy időre az embereket is. Kiderült h a betegséget egy ember nem tudja átadni a másiknak szóval nem fertőző.Csak ha közvetlenül érintkezünk vele. A tudósok és a velük dolgozó hallgatók mind elkapták. Köztük engem is. Benne van a véremben a mindenemben de mégsem tudom átadni. Azt mondják nem lesz hosszú és szép életem, emiatt az a rövidke időm is tiszta kínszenvedés lesz. Most itt vagyok 17 éves fejjel, nem tudom mihez kezdhetnék. Vissza kell mennem a gimibe élnem a kis életem. Nem tudom, hogy fog ez összejönni nekem...
